Cégvezetés

Nagypál László

a Biropharma Kft. gyárigazgatója

1977-ben szerez diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán gyógyszervegyészeti szakon.

1977-től 1979-ig termék- és technológiai fejlesztéssel foglalkozik a Chinoin Gyógyszergyár Ch-VII. üzemében (Libexin, Xavin, Probon).

1979-ben kezdi a munkát Kunfehértón az akkor még állami tulajdonban lévő Kiskunhalasi Állami Gazdaság borászati melléktermék feldolgozó üzemében. A kalcium-tartarát gyártás és borkősavgyártás folyamatában számos újítást dolgoz ki.

1982-től főtechnológus, 1986-tól pedig főmérnök. Az akkori önálló leányvállalat mindhárom üzemegységének (borkősav/ szesz üzem, gyógyszerüzem és gyógytermék üzem) szakmai irányítását látja el.

1987-re Baráti Péterrel közösen elsőként dolgoznak ki Magyarországon gyógynövények nagyüzemi kivonatolására, a kapott kivonat tisztítására, sűrítésére, kíméletes szárítására, instant granulátum előállítására alkalmas technológiát és műszaki megoldásokat. A kidolgozott eljárással készülő Bogumil instant gyógytea család hazai és nemzetközi sikere alapozza meg a növényi hatóanyagok gyógyászati célú előállítását és formulálását Kunfehértón.

1990-ben „Kiváló újító” ezüst fokozat kitüntetésben részesül.

1992-től – az akkorra Extractum Kft. néven működő – három üzemegységet (borkősav/ szeszüzem, gyógyszer üzem, gyógytermék üzem) magában foglaló cég termelési igazgató helyettese. Tucatnyi fejlesztés, egyedi megoldás kidolgozása fűződik a nevéhez.
Többek között 1998-ban Déri Klárával közösen dolgozzák ki az Avemar készítmény üzemi technológiáját, melynek alapján a termék forgalomba kerülhet.

1999-től az Arany kapu Rt-ből kivált Príma Planta Kft. (jelenlegi néven Biropharma Kft.) ügyvezető igazgatója.
A Biropharma Kft. folyamatos fejlesztése, hatósági hátterének kézbentartása, a cég nemzetközi elismertségének erősítése, gazdálkodásának, pénzügyi tevékenységének irányítása, pályázatok indítása, a termelési- műszaki területek koordinációja jelentik fontos feladatait.

Déri Klára

a Biropharma Kft. fejlesztési és minőségbiztosítási igazgatója

1979. júniusában kitüntetéses oklevéllel végez a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán.
Kiskunhalason kezdi pályáját, ahol kezdetben laborvezető, majd minőségellenőrzési osztályvezető, végül gyáregységi főmérnök.

1990-től az akkori Extractum Kft-nél fejlesztőmérnökként folytatja pályáját, ahol gyógyszer-technológiai eljárásokkal gyógynövénykémiával foglalkozik, gyógytermékek, étrend-kiegészítő termékek laboratóriumi, félüzemi kidolgozását, üzemesítését, engedélyeztetését végzi. Több, mint tíz készítmény fűződik a nevéhez.

1996-1998. között nemzetközi kutatás-fejlesztési projektben vesz részt növényi fehérjék hidrolízise témakörben. 1998. tavaszán előadást tart Brüsszelben a kutatás eredményeiről.

1998. nyarára Nagypál Lászlóval közösen kidolgozzák Kunfehértón az Avemar üzemi gyártástechnológiáját. A laboratóriumi szinten kidolgozott találmány alapreceptúráját számos önálló ötlettel, know-how elemmel egészítik ki. Így válik lehetővé 1998-ban az Avemar forgalomba kerülése.
Rendszeresen részt vesz az Országos Gyógynövény Konferenciákon, a Gyógyszer-technológiai konferenciákon és a Gyógyszer az ezredfordulón rendezvényeken.

1999-ben önállóan építi fel a kunfehértói üzem ISO 9001:2000 szerinti minőségirányítási rendszerét, melyet 2000-ben tanúsítanak.

2000-ben Nagypál Lászlóval közösen kidolgozza az Immunovet HBM immunerősítő kiegészítő takarmány gyártástechnológiáját.

2001. februárjában az OGYI szervezésében GMP tanfolyamon vesz részt.
A Biropharma Kft. 2001. óta rendelkezik gyógyszergyártási engedéllyel (oldatok, gyógynövény-kivonatok). A Biropharma Kft. teljes minőségirányítási rendszerét Déri Klára fogja össze a GMP, a HACCP és az ISO 9001 irányelvekkel összhangban.

2002-től folyamatosan végzi az Avemar nemzetközi regisztrációs anyagainak szakmai összeállítását. 2004-ben az Avemar USA GRAS dokumentációjának jelentős fejezeteit készíti el. 2002. és 2009. között az Avemar 16 országban kap engedélyt.
Számos szerződéses gyártás üzemi technológiájának kidolgozása, üzemi adaptációja fűződik a nevéhez. (pl. Kisvirágú füzike tabletta, Zeatax tabletta, Bánó svédkeserű, stb.)

2006-ban elkészíti a Tinctura thymi, Tinctura aurantii pro sirupo, Ipecacuanhae tinctura normata Drug Masterfile-jait. Rendszeres hazai és külföldi auditokat végez a GMP-vel összhangban.

2008-tól-2010-ig irányítja az Avemar filmtabletta kutatás-fejlesztési projektjét. A három technológiai variáns elemzése, vizsgálata után önállóan dolgozza ki az Avemar bevonatlan tabletta összetételét és technológiáját, továbbá összefogja a film-bevonási eljárás kimunkálását.