Cégvezetés


Nagypál László


a Biropharma Kft. ügyvezető igazgatója

1977-ben szerez diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki
Karán gyógyszervegyészeti szakon.

1977-től 1979-ig termék- és technológiai fejlesztéssel foglalkozik a
Chinoin Gyógyszergyár Ch-VII. üzemében (Libexin, Cavin, Probon).

1979-ben kezdi a munkát Kunfehértón az akkor még állami tulajdonban lévő
Kiskunhalasi Állami Gazdaság borászati melléktermék feldolgozó
üzemében. A kalcium-tartarát gyártás és borkősavgyártás folyamatában
számos újítást dolgoz ki.

1982-től főtechnológus, 1986-tól pedig főmérnök. Az akkori önálló
leányvállalat mindhárom üzemegységének (borkősav/ szesz üzem,
gyógyszerüzem és gyógytermék üzem) szakmai irányítását látja el.

1987-re Baráti Péterrel közösen elsőként dolgoznak ki Magyarországon
gyógynövények nagyüzemi kivonatolására, a kapott kivonat tisztítására,
sűrítésére, kíméletes szárítására, instant granulátum előállítására
alkalmas technológiát és műszaki megoldásokat. A kidolgozott eljárással
készülő Bogumil instant gyógytea család hazai és nemzetközi sikere
alapozza meg a növényi hatóanyagok gyógyászati célú előállítását és
formulálását Kunfehértón.

1990-ben „Kiváló újító” ezüst fokozat kitüntetésben részesül.

1992-től – az akkorra Extractum Kft. néven működő – három üzemegységet
(borkősav/ szeszüzem, gyógyszer üzem, gyógytermék üzem) magában foglaló
cég termelési igazgató helyettese. Tucatnyi fejlesztés, egyedi megoldás
kidolgozása fűződik a nevéhez.

Többek között 1998-ban Déri Klárával közösen dolgozzák ki az Avemar
készítmény üzemi technológiáját, melynek alapján a termék forgalomba
kerülhet.

1999-től az Arany kapu Rt-ből kivált Príma Planta Kft. (jelenlegi néven
Biropharma Kft.) ügyvezető igazgatója.

A Biropharma Kft. folyamatos fejlesztése, hatósági hátterének
kézbentartása, a cég nemzetközi elismertségének erősítése,
gazdálkodásának, pénzügyi tevékenységének irányítása, pályázatok
indítása, a termelési- műszaki területek koordinációja jelentik fontos
feladatait.

 

Déri Klára

a Biropharma Kft. fejlesztési és minőségbiztosítási igazgatója

1979. júniusában kitüntetéses oklevéllel végez a Budapesti Műszaki
Egyetem Vegyészmérnöki Karán.

Kiskunhalason kezdi pályáját, ahol kezdetben laborvezető, majd
minőségellenőrzési osztályvezető, végül gyáregységi főmérnök.

1990-től az akkori Extractum Kft-nél fejlesztőmérnökként folytatja
pályáját, ahol gyógyszer-technológiai eljárásokkal gyógynövénykémiával
foglalkozik, gyógytermékek, étrend-kiegészítő termékek laboratóriumi,
félüzemi kidolgozását, üzemesítését, engedélyeztetését végzi. Több, mint
tíz készítmény fűződik a nevéhez.

1996-1998. között nemzetközi kutatás-fejlesztési projektben vesz részt
növényi fehérjék hidrolízise témakörben. 1998. tavaszán előadást tart
Brüsszelben a kutatás eredményeiről.

1998. nyarára Nagypál Lászlóval közösen kidolgozzák Kunfehértón az
Avemar üzemi gyártástechnológiáját. A laboratóriumi szinten kidolgozott
találmány alapreceptúráját számos önálló ötlettel, know-how elemmel
egészítik ki. Így válik lehetővé 1998-ban az Avemar forgalomba kerülése.

Rendszeresen részt vesz az Országos Gyógynövény Konferenciákon, a
Gyógyszer-technológiai konferenciákon és a Gyógyszer az ezredfordulón
rendezvényeken.

1999-ben önállóan építi fel a kunfehértói üzem ISO 9001:2000 szerinti
minőségirányítási rendszerét, melyet 2000-ben tanúsítanak.

2000-ben Nagypál Lászlóval közösen kidolgozza az Immunovet HBM
immunerősítő kiegészítő takarmány gyártástechnológiáját.

2001. februárjában az OGYI szervezésében GMP tanfolyamon vesz részt.

A Biropharma Kft. 2001. óta rendelkezik gyógyszergyártási engedéllyel
(oldatok, gyógynövény-kivonatok). A Biropharma Kft. teljes
minőségirányítási rendszerét Déri Klára fogja össze a GMP, a HACCP és az
ISO 9001 irányelvekkel összhangban.

2002-től folyamatosan végzi az Avemar nemzetközi regisztrációs
anyagainak szakmai összeállítását. 2004-ben az Avemar USA GRAS
dokumentációjának jelentős fejezeteit készíti el. 2002. és 2009. között
az Avemar 16 országban kap engedélyt.

Számos szerződéses gyártás üzemi technológiájának kidolgozása, üzemi
adaptációja fűződik a nevéhez. (pl. Kisvirágú füzike tabletta, Zeatax
tabletta, Bánó svédkeserű, stb.)

2006-ban elkészíti a Tinctura thymi, Tinctura aurantii pro sirupo,
Ipecacuanhae tinctura normata Drug Masterfile-jait. Rendszeres hazai és
külföldi auditokat végez a GMP-vel összhangban.

2008-tól-2010-ig irányítja az Avemar filmtabletta kutatás-fejlesztési
projektjét. A három technológiai variáns elemzése, vizsgálata után
önállóan dolgozza ki az Avemar bevonatlan tabletta összetételét és
technológiáját, továbbá összefogja a film-bevonási eljárás kimunkálását.




Contacts Contacts Contacts Contacts Contacts Contacts Contacts Contacts